A Värttinä 1983-ban az észak-karéliai Rääkkylä-ban alakult. Hagyományőrző együttesnek szánta a két tucat lelkes énekes és hangszeres zenész. Két albumot adtak ki (Värttinä 1987; Musta Lindu, 1989), mielőtt megfogták az Isten lábát egy kisebb méretű együttessel az Oi Dai című albumuk kiadásával 1991-ben. Az együttes története tele van sikerekkel és kudarcokkal, számtalan producerrel és kiadóval.
A legutóbbi lemezük, a Miero (2006) elismerést aratott otthon és külföldön is, mégpedig jogosan: ez a legérettebb és legkedvesebben hangzó album, amit a Värttinä valaha is készített.
2006-ban a Värttinä kilenc zenészből állt és mindannyiuk zeneszerzőként is közreműködött a munkában. A csapat azután került a nemzetközi figyelem középpontjába, miután együtt dolgozott az indiai filmzenei guruval, A. R. Rahmannal, a Gyűrűk ura színpadi változatának elkészítésében. A darabot 2006 márciusában mutatták be Torontóban. Teljesen jogos és helyénvaló, hogy egy finn együttes dolgozott ebben a darabban: hova máshová lehetne menni J. R. R. Tolkien fantasy klasszikusához a zenét megtalálni, mint Finnországba, hisz a szerző a finn nyelvből és a Kalevalából merített ihletet.
• 2007 szeptemberében jelent meg az együttes 25 c. születésnapi válogatásalbuma
A zenekar honlapja: Värttinä >
Forrás: Arctic Paradise 2007 - A finn zenei tájékoztató központ kiadványa
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.